Bejelentkezés    Regisztrálás    2020. augusztus 3.      Keresés  
   Bemutatkozó Minimize  

Küldetésünk:

Nagypáli falu gazdasági és társadalmi fejlődésének elősegítése.

Ezen belül Nagypáli, mint Ökofalu irány erősítése, olyan közösség formálása, mely egyszerre támaszkodik a múlt hagyományaira és egészséges környezetre, melyben egészséges, boldog nemzedékek nőhetnek fel.

Az Alapítvány feladatának tekinti, hogy az Önkormányzat által kitűzött célok megvalósításába bevonja a lakosságot. Programok, előadások, versenyek szervezésével ismereteket és lehetőségeket hozzon a fal lakossága számára.

Mit jelent az, hogy ÖKOFALU?

Az Ökofalu nem öncélú célkitűzés. Szeretnénk, ha olyanná formálódna, mely a többség által elfogadható elveket és értékeket képvisel.

Nem akarunk minden házat  zöldre festeni, nem költözünk kunyhókba, nem leszünk bio-vegák,  csak haladjunk olyan irányba, mely hosszútávon is fenntartható jó életközösséget teremt J

      Tiszta, egészséges környezetben élni. Mérgező gázok, gőzök nélküli, üde levegőt szívni. Szennyezetlen talajon - akár mezítláb is – járni.

      Tiszta talajon kertészkedni, mérgek nélküli gabonát, zöldségeket és gyümölcsöt fogyasztani.

      Klórozatlanul is fertőzésmentes, tiszta ivóvizet inni.

      Hulladékaidat úgy kezelni, hogy ne rondítsák szép környezetedet, bomlástermékei ne szennyezzék se a talajt, se vizeinket.

      Takarékosan bánni az energiával, hogy az unokáinknak is maradjon belőle. Alternatív energiát használni.

      Tisztelni és óvni a természetet. Életteret hagyni a többi élőlénynek és elismerni jogukat a Földhöz.

      Egészségesen élni és táplálkozni, a betegségeket elkerülni, legyőzni - nem gyógyszerekkel - erős immunrendszerrel, sok mozgással, vidámsággal és a felszabadult lélek erejével

      A magad gondján-baján felülkerekedni. Elképzelni tartalmasabb emberi kapcsolatokat, mint amit az egyéni érdek és az üzleti partnerség kínál. Túl tudnál-e lépni önérvényesítési törekvéseiden a "mi" érdekeink érvényesítésének kedvéért. Saját önmegvalósításod céljait be tudnád-e illeszteni egy hozzád közelálló kis közösség megvalósításának egységébe.

      Gyermekeidnek és unokáidnak nemesebb értékeket közvetíteni, mint amit a vásárlóközpontok, a televízió műsorok és az egész pénzimádó civilizációnk nyújthat nekik.

      A kozmopolitizmus helyett közösséget vállalni szűkebb és tágabb értelemben saját nemzeti hagyományainkkal és kulturális értékeinkkel.

Kérjük, hogy lehetőségéhez képest támogassa alapítvány célkitűzéseit!

Nagypáli faluval kapcsolatos híreket, programokat, terveket folyamatosan nyomon követheti a folyamatosan frissített honlapunkon: www.nagypali.eu

 Nyomtat   
   Text/HTML Minimize  

KÉRDŐÍV

 

Az Alapítvány programjának összeállításában kérjük a segítségüket!

Kérjük, hogy válaszaival segítse a falu fejlődését:

Szívesen részt veszek/vennék a falu által szervezett programokon      igen                  nem

Szeretnék több:

Gyermekprogramot: napközis tábor/tábor/közös játék/sport/kézműves foglalkozás/egyéb

Felnőtt programot: kirándulás/túrázás/bográcsozás/bál/előadás/sport

 

Szívesen segítek a társadalmi munkákban:                                                       igen                  nem

Foglalkozásom, hobbim, érdeklődésem alapján, az alábbi területen segítséget tudok nyújtani a falunak:

………………………………………………………………………………………………………………………………………………………

 

Nagypáli faluval kapcsolatos híreket, programokat, terveket folyamatosan nyomon követheti a folyamatosan frissített honlapunkon:

www.nagypali.eu

A kommunikáció erősítése érdekében hírlevelet szeretnénk szervezni, melyben Nagypáliról szóló frissítéseket küldenénk el:

Az alábbi e-mail címre kérek hírlevelet:…………………………………..@........................... . ………

 Nyomtat   
Kezdőlap Hírek - Közlemények Köszöntő Történelem Szervezet Események Eredmények Fejlesztések Civil szervezetek Galéria Naptár Térkép Labdarugó csapatunk Tourinform Iroda NFÖ NFÖ, PMI közzététel Zala-Menti Turisztikai Közh. Egy. Rólunk írták... Próba
(c) SimCorp, 2008-2010    Adatvédelmi leírás